2011. június 2., csütörtök

Li-2, a "Teve"

Szerettem volna egy Malév kezdeti időszakából való festést csinálni, egy Li-2 modellből. Az alapmodellt innen szereztem be. (Az alábbi képet pedig innen.)

Ahogy a valódi (felújított és ismét üzemképes) gép, úgy a modell is szinte megszólalásig azonos a DC-3-mal. Ennek pedig igen rajztakarékos a texturája. Nekikezdtem ugyan a munkának, de hamar rá kellett jönnöm, hogy soha az életben nem fogom tudni ezt a festést ezen a modellen produkálni. A régies, markáns lajstromjelek a gép oldalán is csak kisebb méretben jeleníthetők meg, a szárnyakon pedig sehogy. A jobb- és baloldali szárnyak festése ugyanis egymás tükörképei - a rátett szöveggel együtt. "HA-LIX" helyett "HA- -AH" jelenne meg a modell két szárnyán. Ez egy időre elkedvetlenített. Aztán eszembe jutott, hogy van ezeknek a gépeknek katonai festésük is, azt talán meg lehetne csinálni. A Repülőmúzeum honlapján találtam is jó képeket a 301-es oldalszámú gépről.
































Hát ez sem volt olyan egyszerű, mint első pillantásra gondoltam. A függőleges vezérsíkon lévő számot például szintén a két oldal tükörkép volta miatt nem tehettem rá. A motorok hűtőzsalu-lemeze pedig a modellen nem tud nyers alumínium színű lenni, mert átveszi a törzs táborizöldjét. Az oldalán lévő felségjel és lajstromjel sem pont ugyanakkora, és kicsit nem egészen ott van, de lehet, hogy ezek a dolgok csak engem zavarnak. A festésem ilyen lett:









Mivel nem igazán vagyok megelégedve az eredménnyel, (még) nem töltöm fel repülős oldalakra, csak itt osztom meg a texturát és a hozzá tartozó aircraft.cfg részletet.
Még valami: nem sikerült rájönnöm, hogyan indíthatnám be a gép motorjait, ezért más modellel, például DC-3-mal szállok fel, és már a levegőben "nyergelek át" a Li-2-re. Úgy aztán már nem áll le, gond nélkül működik. De az is lehet, hogy ez a probléma a modell demo jellegéből adódik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése