2011. november 1., kedd

Dakota

Ez a Dakota nem az a dakota, akinek hülye közmondásokat tulajdonítanak némelyek, ez a Dakota egy igen sikeres repülőgép. Persze, hogy ehhez is kellett egy magyar, mégpedig Kármán Tódor, aki részt vett a gép, a DC-3 aerodinamikai tervezésében.
Találtam egy Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) festésű példányt - illetve nem egyet, és festés se nagyon van rajta, de azért megpróbáltam a leharcolt eredeti után festeni egy modellt.














 














Az eredeti a dugattyús motor helyett, amint látom, pompás turbólégcsavaros hajtóművet kapott, ami biztosan igen praktikus, de véleményem szerint egyrészt baromi ronda, másrészt senki nem fogja az FSX-re, vagy az FS9-re készült C-47 modellt hasonlóképpen átbuherálni. Maradt tehát nekem a szép, eredeti, bumszli hajtóműgondolával a Dakota:



















A repaintokat közreadtam a Simviation oldalon, az FSX-re és az FS9-re készült változat is letölthető.
Kívánok hozzá kék eget!

2011. október 11., kedd

Zlin Z-142

Csinos kis repülőgép a Zlin 142, és az FSX modellje is az. Találtam jó fotókat a Malév HA-SGF lajstromjelű gépéről, és a lufis kép annyira megfogott, hogy elszántam magam, és erről készítettem el az átfestést.































Így néz ki a modell az én átfestésemben:

























































































































A repaint ZIP filet már feltöltöttem a SimViation oldalra, innen letölthető.

2011. október 6., csütörtök

Lisztérzékenységem

Gondolom, sokaknak szeget ütött a fejébe, hogy a Ferihegyi Repülőteret - ha már át kellett nevezni - miért éppen Liszt Ferencre kellett átnevezni? Azzal együtt nem értem, hogy szeretem a zenéjét, tisztelem a magyarságát, főleg, hogy idős korára meg is tanult valamelyest magyarul. Ezzel az erővel mondjuk a Déli-pályaudvart is át lehetne nevezni Victor Vasarelyre. Mindegy, nem voltunk bevonva a döntésbe, róla nevezték el a repteret, és kész. Kedves barátnőm ötlötte ezután, hogy ha eddig nem volt a mesternek köze a repüléshez, hát ezután legyen. Elmondta hogy képzeli, aztán nekem már könnyű dolgom volt.
Amúgy is volt egy alig használt Boeing 707-esem, amit egyszer már átfestettem Malévre. Fogtam hát, és ismét átfestettem a fiktív Sonata Air Travel cég kitalált színeire. Így aztán már szárnyalhatunk Liszttel. Lajstromjele HA-MOLL. Tudom, ez egy betűvel több a kelleténél, de nem akartam, hogy a frissen (és jó drágán) visszavásárolt, nemzeti olajvállalatunk reklámjának tűnjön a mű. Mellesleg azt is át kéne nevezni, ha már visszavásároltuk, mondjuk Szent-Györgyi Albertre. Logikus, nem?

Szóval volt a B 707 pack, ami tartalmazott egy PanAm festést:

















Aztán lett belőle Malév gép:

















Végül pedig Liszt:















































































































































Van itt minden ami kell, naplemente, holdfény, felszállás, leszállás, kanyar, kondenzcsík...
Aki szeretné a gyűjteményében tudni ezt a két átfestést, mivel a közismert FS portálokon nem teszem közzé, innen letöltheti.

A H-moll szonátát pedig leginkább ebben az előadásban ajánlanám mindenki figyelmébe:

http://www.youtube.com/watch?v=N6gMF4m3hoU
http://www.youtube.com/watch?v=M8oX_sqJ0E4
http://www.youtube.com/watch?v=s-UWgcJ0uvg

Ha pedig már ügyesen idekevertem Cziffra Györgyöt is, javasolnám a következő átnevezési rohamnál róla elnevezni a Paksi Atomerőművet... vagy a Fischer Annieról, mert hogy ő is magyar. Vagy Amerigo Totról. Vagy nem?

2011. szeptember 26., hétfő

Aranymálinkó

Avagy: sárgarigó, Oriolus oriolus, Golden Oriole, wilga... és nem utolsó sorban PZL-104 Wilga. Tudnám, hogy erről a (szépen mondva) érdekes kinézetű, lengyel repülőgépről kinek jutott eszébe a csodaszép, dalosajkú kismadár...
Sárgát nem is láttam belőle (mármint a Wilgából, mármint hazait), kéket annál többet, magyar lajstrommal is. Az egyik a Malév Aero Club, a másik a rendőrség tulajdonában volt. Ezeket festettem meg, íme a Malév HA-SEK jelű gépe a neten talált képeken:































És a modell, ami FSX-ben és FS9-ben is szépen röpköd:













































Érdemes jobban szemügyre venni az alkalomhoz illő, praktikus öltözetű, nyitott bomber jacketet viselő utasokat is:

















A rendőrség R-06 jelű gépének is emléket kellett állítani, mert az eredeti gép - úgy tűnik - leginkább alkatrészekként, majd szobadíszként hasznosult az idők során:






























Modell alakjában ezután vígan röpködhet:





























































Ezek már innen letölthetők.

Mivel pedig a Wilga packban található volt még úszótalpas, kétéltű és tundrakerekes változat is, nem állhattam meg, hogy a Malév festést, persze más-más, fiktív lajstromjellel ezekre is rátegyem. Ezeket csak ide töltöttem fel. Így néznek ki:














































Szép időt a repdeséshez!

2011. július 19., kedd

Merjünk nagyot szimulálni!

Ha már úgyis elrugaszkodtam a valóságtól, amikor a Concorde-ot magyarítottam, léptem még egyet a játék felé hajlítva a játékot. Ha szimulálunk, hát szimuláljunk nagyot! Van FSX-re az Airbus A380-800-as, amihez már az alapcsomagban is sokféle festés van, csak Malév nincs. Nosza, csináltam, mert szerintem erre a dupla fedélzetű gépre itthon is lenne nagy igény. (Nem csak a gép nagy, a képek is, csak klattyolj rájuk.)








































































































































Máris letölthető innen!
Kék eget!