2012. március 19., hétfő

HA-MALvinka

Ami Li-2-ben a LIX, az Il-14-ben a Malvinka. Legalábbis majdnem. Mert Malvinka (még) nem röpképes. De talán nem is feltétlen ez a célja annak a remek csapatnak, akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve dolgoznak a gép külső és belső felújításán. Az máris csodás dolog, hogy be lehet mutatni, így nézett ki valaha egy Malév Il-14-es. Tavaly pedig már néhány alkalommal láthatták és hallhatták is a szerencsések, akik akkor oda tudtak menni, hogyan kel életre a jobb hajtómű. Pár napja a Facebookon láttam a hírt, hogy mind a két motort átforgatták a hosszú, téli álom után. A munka tehát folytatódik a külsőre (és egy motorra) már megifjodott gépen.



Bár néhány napja avatott mester keze alól már kikerült egy Malvinkát megjelenítő festés FS9-re, mivel mi is éppen Il-14 festéseken dolgoztunk mostanában, és ez a gép zárja terveink szerint ezt a sort, hát készre csináltuk mi is. Így emeljük meg kalapunkat mindazok előtt, akik dolgoztak, dolgoznak, és dolgozni fognak a gépen, és azok előtt is, akik az ő munkájukat bármilyen formában támogatták, segítették, előremozdították. Remélem, megizmosodhatok a jövőben is a kalaplengetéstől!














































































Ez a repaint csak itt látható, és innen tölthető le FS9-re, és FSX-re, megosztó portálokon nem teszem közzé. Az alapmodell a Jens B. Kristensen féle: JBK Ilyushin IL-14P.

2012. március 6., kedd

Il-14 újratöltve

Volt már egy Malév festés Il-14-re. Annak a mintája egyetlen fénykép, és egy bizonyos W. Beckert által FS2004-re festett Malév repaintje volt. Ahogy az egykori Malév gépekről egyre több kép, rajz és adat válik elérhetővé, ideje volt újra elővenni a modellt, és az igaziakhoz jobban hasonlító festéseket csinálni.
Volt például az a bizonyos "zsinórírásos" festés, aminek alapján az egykor nagyon népszerű gyerekjáték, a lendkerekes, bádoglemez repülő is készült. Irigylésre méltó volt az a gyerek, akinek ilyet tojt a nyuszi. Ha meglökték, még a légcsavarja is pörgött - nem a nyuszinak, nem is a gyereknek, hanem a repülőnek. A Cornides Tamásnak például van ilyenje, én meg irigy vagyok, de piszkosul. Mellesleg a kis bádogrepülő manapság gyűjtő körökben egy kisebb vagyont ér.



















A festés tervezésekor a HA-MAH-ra esett a választás, aminek így emléket állítunk, ha már úgy leégett szegényke a hangárban valami javítás közben. De amint azt egy fórumon valaki (tán bennfentes) írta, a biztosítási pénzéből a repülőtér egy akkor korszerű közelkörzeti radart vett. A gép tehát nem veszett el, csak átlényegült. Pár kép a modellről:


















































Aki kívánja, a Jens B. Kristensen féle alapmodellt töltse le és telepítse - például innen úgy FS9-re, mint FSX-re. Miután pedig Kristensen úr jó ideje nem reagál a megkeresésemre, a modelljére készült Malév festéseket nem teszem fel megosztó oldalakra, csak az én kis DropBoxomból tölthetők le: a HA-MAH FS9-re, és ugyanez FSX-re.

Másik festés ismét a HA-MAD:


















































Természetesen az alapmodell ugyanaz a JBK-féle, a HA-MAD festés is elkészült FS9-re és FSX-re is.

Köszönetet mondok ismét Cornides Tamásnak és Zsaludek Endrének a hathatós közreműködésért! Il-14-ből még Malvinka következhet...